Megindító igazoltatás


Leparkoltam a tilosban, nagy boldogan szaladtam volna egy finom szendvicsért éhségemet csillapítani, ám mikor éppen becsapódott mögöttem a kocsiajtó, a semmiből ott termett két szál fess rendőrlegény. Ültem volna gyorsan vissza, jelezvén délibábot látnak, itt sem vagyok, de azonnal rákérdeztek hova-hova kisasszony. Őszintén bevallottam. Egyrészt mert őszinte vagyok, másrészt pedig rohadtul lelassul az agyam váratlan helyzetekben, és nincs betöltve semmi frappáns válasz a szoftverembe ilyen esetekre. Ekkor még optimistán azt reméltem egy-két dorgáló szó után elengednek, de nem, valamiért szükségszerű volt, hogy közel fél órás procedúrában 10ezer forintra büntessenek, a tilosban állva, míg a szendvicsemet megvásárolva és elfogyasztva kb. 3 perc alatt tűntem volna el a helyszínről.

A bennem lezajlott belső párbeszéd: Ezen a napon amúgy is érzékenyebb voltam a kelleténél, az agyam irreális működésbe lépett, ezért irreálisan soknak értékelte a 10ezer forintos veszteséget, és megindította a könnyeimet. Csak potyogtak csendesen, sirattam a pénzem, de éreztem, hogy mélyebb rétegbe ért a figyelmeztetés, a szívemig hatolt. Ott pedig valami más üzenet, egy sokkal reálisabb fogalmazódott meg. Nincs megállás olyan helyen, ahol nem lehet megállni. Hiába szeretnék, mert hajt a vágy miközben fékez a lustaság, haladni kell addig, míg találok egy megállásra alkalmas helyet. Túl kényelmes vagyok. A kényelmesség oké, a túlzásba vitt a nem oké.

Természetesen magamra haragszom, nem rájuk, ők csak a dolgukat végzik, a pénzbírság az egyetlen eszközük a fenyítésre, honnan is tudhatnák, hogy vannak, akiknél tökéletesen beválik, ha udvariasan figyelmeztetik és engedékenyen elengedik őket. Így sem, úgy sem állok meg többet a tilosban. Fájdalmas lecke volt, ha nem büntettek volna meg, akkor pedig örömteli lecke lett volna.

Külső párbeszéd: Egyikőjük egyébként nagyon megsajnált, próbált vigasztalni (jelentem sírásom nem hatásvadász eszközként funkcionált, akkor jött rám, mikor már bőven a papírok kitöltésénél tartottunk, visszaút nélkül), de képtelen voltam fogadni a kedvességét. Ezért aztán utólag én is sajnáltam őt, mert tényleg igyekezett. Szóval az egész procedúra során két ember is kellemetlenül érezte magát, ki eddig ki addig, míg akár lehetett volna mindkettőnk számára felemelő és hatásos az okítás.

Kiemelt bejegyzés
Legfrissebb bejegyzések
Témák
Arhívum

Ha szeretél értesítést kapni az új bejegyzésekről, iratkozz fel a Hírlevélre (lap alján)!

Halász Ágnes: 0630 467 1624, ahalaszagnes@gmail.com

Adatvédelmi szabályzat

  • Facebook Social Icon

Érdekelnek az aktualitások: