Keresés

Gyászbeszéd



Számomra az emberi kapcsolatok inspirációt, ihletet adnak. Kivétel nélkül mind kincset ér. Még ha meg is tanultam tőlük, amit nekem mutattak, átalakulásuk, eltűnésük gyászát nem szégyellem.

Búza Rita kincsem emlékére: Eleinte észre sem vettem. Hosszú hónapok, talán évek teltek úgy el, hogy láthatatlan volt számomra. Pedig fizikailag közel voltunk egymáshoz. Talán éppen azzal tűnt aztán fel, hogy mennyire feltűnés mentes. Elkezdtem figyelni. Csendes volt és kimért. Fáradhatatlanul gyakorolt. Mozgása lágy és finom, mozdulatai a jelenben időztek. Törékenynek tűnő, mégis szikár testalkatán visszafogott, simogató ruhákat viselt, méltósággal. Egész lényében volt valami elképesztő méltóságteljesség.

Befelé figyelt. Kifelé módjával. Talán épp emiatt vált egyre érdekesebbé számomra, ugyanakkor irigyeltem is. Semmit nem kellett tennie, hogy érdekes legyen. „Csak” lennie. Úgy tudott LENNI, hogy aztán már nem tudtam nem észrevenni… Kitartása a gyakorlásban lenyűgözött. Élvhajhász, hedonista, extrovertált, lusta énem rohadtul irigykedve figyelte Benne megtestesült másik pólusát. A mértékletességet, introvertáltságot és fáradhatatlanságot.

Kóstolgattam, hiába. Nem találtam a kapcsolódási pontot. Tovább figyeltem hát. Sugárzó szépsége is megcsillant a szememben, elcsodálkozva néztem, mennyire szép, bájos, és már-már bosszantóan kedves.:) Közben lassan én is lecsendesedtem, ő meg talán kicsit megnyílt, néha már beszélgettünk is, majd egyszer megölelt. Mintha egy hópelyhet öleltem volna. Hihetetlen könnyű volt, légies, belém olvadó. Féltem, nehogy összetörjem. Törékenysége azonban csodás erővel párosult. Gyakoroltunk. Akár egy felhővel játszanék.

Megszerettem. És épp mikor megszerettem, szilánkosra tört bennem valamit. Iszonyú dühöt, elkeseredést éreztem. Haragudtam rá, mert azt gondoltam feladta, elbagatellizálta, megőrült, mittudomén. És az életre, a sorsra is hánytam a szavakat, igazságtalannak hánytam, hogy a torkom is belerokkant. Annyi mindent gondoltam. De lassan lecsillapodtam. Elcsendesítettem a fejem, elengedtem a félelmemet. Elengedtem Őt is. Menjen, ha szeretne. Vagy maradjon. Mindegy. De addig is, szeretem. Úgy, ahogy van. Újra kapcsolódni tudtunk a békében. Csodáltam méltóságát, fegyelmét, végtelen tűrőképességét. És figyeltem. Még odaadóbban figyeltem.

Nyáron figyeltem meg utoljára. Tudtam, a zsigereimben éreztem, hogy utoljára látom. Néztem Őt, annyira békés volt és gyönyörű. JELENLÉTE csendes, mégis ragyogó. Mint a naplemente, amit együtt néztünk, nyugalomban. Teljes nyugalomban.

Őrzöm Őt azáltal, hogy megvalósítom magamban a kincset, amit Benne felfedeztem.

#rólamsoul

0 megtekintés

Érdekelnek az aktualitások:

Halász Ágnes: 0630 467 1624, ahalaszagnes@gmail.com

Adatvédelmi szabályzat

  • Facebook Social Icon